Mesék a cukrászdából

Egy hely, ahol a közönség is alkot
Valahol a Boráros tér lepukkant aluljárója mellett létezik egy mesebeli világ. Egy masszív, határozott kísérlet a közösségi lét-tér megteremtésére, egy puha, osztályon kívüli menedék mindazoknak, akik egy kicsit is értékelik a kiszállás varázsát. Spirituális értelemben vett érzet-barlag – ambient, ha úgy tetszik. A világot Gulácsy Lajos álmodta még a múlt század elején, aztán néhány évtizeddel később jött egy kislány, akit egy életre elbűvölt Na’Conxypan cukrászdája, és lám, mára valóságot kovácsolt az álomból: a Cökxpôn létezik, ebben az esetlen valóságban próbál egyensúlyozni, adni magából mindenkinek.
 
A történet majd’ tíz éve kezdődött egy ZUM nevű, kísérletező zenei formációval, melynek az időközben felcseperedett kislány, Cserepes Panni (a.k.a. Pupilla) is tagja volt. Akusztikus „zajkeltő” eszközeikkel tudtukon kívül olyasmit hoztak össze, ami addig nem létezett errefelé: a Brian Eno féle ambient hazai galaxisa formálódott kezeik alatt. A társaság persze nem elégedett meg önmaguk szórakoztatásával, hiszen már akkor érezték, hogy itt valami többről, egy közösségről lehet szó, ami köréjük szerveződhet.
Így jött létre a Cökxpôn Ambient Társaság, hogy összegyűjtse a kortárs spirituális alkotókat – akár festenek, akár zenélnek, vagy szerepekbe bújnak, esetleg táncolnak. Hamarosan szőnyegekből, illatokból, párnákból és lágy fényekből kovácsolt Ambient Fesztiválok sora következett: hol a Trafóban, hol a Szigeten, hol a Kortárs Művészetek Házában teremtettek egy-egy fiktív – tér és idő nélküli – valóságot, amely testi-lelki-szellemi élménnyel ajándékozta meg az alkotókat és közönségüket – egyszóval: a közösséget.
2007-ben aztán új fejezet kezdődött: a Boráros tér mellett, egy régről a tetőn felejtett „Kedvenc” felirat alatt megnyílt a Cökxpôn Café Theatre. Mindennapos Ambient Fesztivál volt a – kissé naiv – elképzelés: legyen egy állandó hely, ahol az időközben létrejött közösség naponta találkozhat, összejöhet, s ha kedve tartja, alkothat.
- Hamar kiderült, hogy ez a szép elgondolás a gyakorlatban nem működhet. Egy állandó helyszín üzemeltetése teljesen más, mint évente háromszor összehozni a spiritualitásra nyitott embereket. Itt pont a spiritusz az, amit alá kell rendelnünk a szigorú és sokszor kegyetlen piaci elvárásoknak, különben lehúzhatjuk a rolót – mondja Panni.
Emiatt valamelyest új célokat kellett kitűzniük, hogy hosszútávon is sikeresen evickélhessenek a totális szabadság és konvenciók közti szűk határmezsgyén. Mindezt persze úgy, hogy továbbra is teret adjanak a kísérletezésnek, mindannak, ami egy kicsit más, egy kicsit újabb, egy kicsit nyitottabb, mint a többi.
A képlet egyszerű, a megoldás annál bonyolultabb: jöhetnek az ígéretes – vagy annak tűnő – amatőr zenekarok, ám ez önmagában kevés a fennmaradáshoz, hiszen ők – bármennyire jók is – kevés embert vonzanak. Ha pedig nincs ember, nincs fogyasztás, anélkül nem megy a pult, bevételek nélkül pedig a hely.
- Októbertől elindítjuk a „Cökxpôn befutó” névre keresztelt projektet – kezdte a közeljövő terveit ismertetni Pupilla – Szerdán és csütörtökön is kinyitjuk az alagsori koncerttermet, hogy esténként az ismeretlenebb formációk, dj-k is kipróbálhassák magukat. Mindez persze nem jelenti azt, hogy bárki színpadra léphet, az öncélú művészkedést igyekszünk kiszűrni. Bízunk benne, hogy ily módon szép lassan kiderül: mire vevő a közönség. Akit megszeretnek, az később átkerülhet a pénteki-szombati „fő műsoridőbe”, ahol már most is az underground szcéna ismertebb szereplői lépnek fel. Ha pedig minden jól megy, novembertől kéthavonta újra ambient fesztiválokat szervezünk és egy napra összművészeti édenkertté varázsoljuk a helyszínt.
S hogy minderre miért van szükség? Nos, ma Magyarországon igencsak belterjes a zenei szórakoztatóipar, az emberek rendszerint csak arra mennek el, amit már ismernek. Quimby, Kispál, Korai Öröm nagyjából a menü tíz éve, mindenki ismeri őket, de vajon ki hallott már a Pink Floydot megszégyenítő pszichedelikus rockzenét játszó Clairvoyance-ról, vagy az elektroakusztikus popzenét csiholó Eat Me-ről? A Cökxpôn most ezen szeretne változtatni, persze a java rajtunk, közönségen múlik, hogy mennyire merünk nyitni az új felé – ők ugyanis már megtették.
 
 
((keretes))
Nyugalom-szigetek
A külföldiek tanulhatnak tőlünk
 
Ebben az évben nem egy – különböző stílusú – fesztivál hátsó szegletében tűnt fel a párnákkal, mécsesekkel, otthonos atmoszférával csalogató Cökxpôn. Először debütáltak a Hegyalja Fesztiválon, Dádpusztán a külföldön is elismert goafesztiválunk – O.Z.O.R.A. – chill-szekciójában jelentek meg, de persze nem maradhatott el a hagyományosnak számító szigetes ambient sátorkert sem. Cserepes Milkával, a Cöki programszervezőjével(?) az itt szerzett tapasztalatokról beszéltünk.
 
Kultusz: Hogyan fogadták az emberek egy – alapvetően – rockzenei fesztiválon az ambient környezetet, ahol ráadásul még alkoholt sem kaphatnak?
Cserepes Milka: Természetesen sokan meglepődtek, kicsit mintha nem értették volna, hogy hova is csöppentek. Néhányan aztán hamar asszimilálódtak, lehevertek a szőnyegekre, párnákra, teát szürcsölve lazítottak, hallgatták a zenét, szóba elegyedtek egymással. Mások – és sajnos ők voltak többen – csak benéztek, esetleg megállapították, hogy „hűdeérdekes”, aztán sarkon fordultak, és nem láttuk őket többet. A hegyaljás megjelenéssel csak annyi volt a célunk, hogy valami újat mutassunk az embereknek, hogy megérezhessék az ambient ízét, de ez végül nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Arról nem is beszélve, hogy semmiféle támogatást nem kaptunk a szervezőktől – holott mi is komplett helyszínként, úgymond szolgáltatóként voltunk jelen –, így a tokaji kiruccanás totális buktával zárult.
 
K: A Sziget viszont már bejáratott helyszín, hiszen 2000 óta építitek fel a sátorkertet. Milyenek az itteni reakciók?
CsM: A Sziget teljesen más történet, sokkal nagyobb a helyszín, sokkal több és többféle ember jön. Persze mi is igyekszünk ilyenkor külföldi fellépőkkel, zenészekkel, táncosokkal, egyéb színpadi produkciókkal színesíteni a programot, tulajdonképpen egy kis fesztivált csinálunk a nagyon belül. Ami igazán érdekes, hogy leginkább a külföldiek rajonganak a helyért. Azt gondolnánk, hogy Hollandia például tele van a mienkhez hasonló terekkel, helyszínekkel, de ez koránt sincs így! Idén az egyik hágai fellépőnknek, Moosznak annyira megtetszett a Cöki, hogy elhatározta: odahaza ő is összehoz valami hasonlót.
 
K: És mi a helyzet Ozorával? A többitől merőben eltér a helyszín, más a műfaj, no és az egész környezet.
CsM: Valóban, Ozorát nem lehet mihez hasonlítani. Ott ugyan „csak” a chill-out színpad dekorációját készítettük, illetve egy kis shopot, ha úgy tetszik: partyszervízt működtettünk, de ezzel együtt azt mondhatom, hogy az összes fesztivál közül ez állt a legközelebb hozzánk. Valamiért itt sokkal nyitottabbak, közvetlenebbek, kedvesebbek az emberek, mint máshol, nem rohannak egyik programról a másikra. Szánnak időt arra, hogy megálljanak és kiszálljanak pörgésből egy kis időre. Másrészről pedig a szervezők – csakúgy, mint a Szigeten – anyagilag is elismerik a munkánkat, amire a budapesti nyári holt szezonban szükségünk van, különben nem tudnánk fenntartani a Boráros téri kávézót.
Benke Hunor
www.kultusz.com