Ápol, eltakar - nyit a Cökxpon Ambient Café Theatre

 2007. június 8-9.
 
Az ambient körülveszi az embert, anélkül, hogy állandó, feszült figyelmet gerjesztene, a muzsika használható olvasószemüvegnek, de akár Mézga Aladár űrhajóját is helyettesítheti. A június nyolcadikán a Soroksári úton nyitó Cökxpon Ambient Café Theatre lesz az első olyan pesti hely, amelynek ez a változatos és varázslatos hangszőnyeg elengedhetetlen és állandó tartozéka lesz.

 
Honnan jön az ambient?
 
Brian EnoSokan használják az "ambient" kifejezést anélkül, hogy szükségét éreznék pontosan tisztázni jelentését, s alighanem jól is van ez így. Az "ambient" korántsem valamiféle szigorú műfaji kategória, sokkal inkább egyfajta zenekészítési és befogadási, érzékelési metódus, attitűd.Pontosan tudjuk, hogy ki definiálta először az ambient fogalmát - természetesen Brian Eno, aki ezzel a terminussal akarta elkülöníteni saját, a hetvenes évek közepén-végén készített zenéit (mindenekelőtt az 1978-ban készített Ambient1/Music for Airports-ot) az olyan, pejoratívnak tartott, kategóriáktól, mint az áruházi-irodai aláfestőzenének használt Muzak,vagy az ettől nem sokban különböző liftzene. Az ambient már az eredeti Eno-féle definíció szerint is valósággal szembemegy a zene befogadásának nyugati tradíciójával, amennyiben nem követeli meg a hallgató teljes figyelmét -sőt, megengedi azt is, hogy a hangok mintegy tudatküszöb alatt szűrődjenek a hallgató elméjébe. Sokkal inkább egyfajta különleges aurát, hangokból álló környezetet (ambience), egy sajátos, hangzó teret szeretne teremteni.Eno nem létező filmekhez és valódi repterekhez készült, szigorúan vett funkciójukban persze soha nem alkalmazott zenéi, melyet számos alkotótárssal (Daniel Lanois, Harold Budd, Jon Hassell, Robert Fripp, Cluster, Roger Eno stb.) közösen készített el az évek során. Ezek természetesen mérföldkőnek számítanak az efféle zenék históriájában, ám azt mégsem mondanánk, hogy éppen Eno lett volna az ambientzenék pionírja.A témával foglalkozó szakírók (közöttük is említsük meg mindjárt David Toopot, aki nem csupán írja az általa folyamatzenéknek nevezett alkotások történetét - erre példa a nemrégiben magyarul is megjelent Hangok óceánja című könyve - de maga is aktív, soklemezes zenekészítő), mindenekelőtt Erik Satie, a néhai francia zeneszerző múlt század elején született kompozícióit szokták emlegetni.Ezek címükben is viselik Satie velük szemben támasztott követelményét: furnituremusic, azaz olyan zene, mely a bútorokhoz hasonlóan körülveszi az embert, anélkül, hogy állandó, feszült figyelmet gerjesztene - a zene itt egyfajta lakberendezési tárgy, melynek hangjai összeolvadnak az evőeszközök zajával.Az ambient klasszikusai között szokták emlegetni a huszadik századi zenetörténet olyan alakjait, mint a thereminnel kísérletező Edgar Varese-t, honfitársát, Pierre Schaeffert, aki hangszalag-manipulációkkal állította elő a maga sajátos hangkollázsait, vagy éppen Karl-Heinz Stockhausent, az elektronikus zene egyik elismert, világhírű pionírját.
 
A zenei minimalizmus, amelyet John Cage honosított meg kompozícióiban, szintúgy követőkre talált, s zeneszerzők egy egész generációját hívta életre: La Monte Young, Steve Reich, Philip Glass és társaik repetítív logikájú szerzeményei komolyan inspirálták a későbbi évtizedek elektronikus tánc- és persze meditatív zenéit is.A hatvanas/hetvenes évek fordulójától a szintetizátorok (kezdetben az analóg majd a digitális, polifón masinák) elterjedése újabb eszközt adott azok kezébe, akik - mintegy megelőlegezve az enói definíciót - már évekkel korábban ezen az úton próbáltak haladni.Mindenekelőtt említhetnénk a hetvenes évek (az angolszász zenei univerzumra is erős hatást gyakorló) német Krautrock mozgalmát: a Can, a Faust, a Neu!, a Kraftwerk, Popol Vuh s témánk szempontjából mindenekelőtt a Tangerine Dream vagy Klaus Schulze-féle szintivarázslók egészen különleges zenei univerzumot teremtettek.
 
Hol van most az ambient?
 
Érdekes módon a korai ambientkísérletek közül éppen ezt ismerhette meg a magyar publikum, különböző magyar tévéműsorok ugyanis már a hetvenes években buzgón használtak efféle kompozíciókat aláfestő zene gyanánt. A legnagyobb, máig is érzékelhető népszerűségre mégsem ők hanem, a  Jean-Michel Jarre vagy a Vangelis-szerű ügyes kezű kütyünyűvők tettek szert.Amúgy persze nem sajnáljuk tőlük a sikert - s a parttalan, diffúz közhasználatban leginkább az ő munkáik töltötték be a szigorú definíció szerinti környezetzenei funkciót: miután széltében-hosszában ezeket lehetett hallani, lassan már senki sem figyelt arra, éppen milyen untig ismert dallammal tömik tele fülét, mondjuk két hírblokk között.Mások ezzel ellenkezőleg, inkább organikus úton, élő hangszerekkel próbáltak egyféle hangszőnyeget, folyamatzenét előállítani - s kedvtelve nyúltak vissza egzotikus kultuszok vagy éppen régmúlt korok rituális, spirituális hatású zenéihez.Az is magától értetődő, hogy a nagy elődök kísérletei megihlették a gitáralapú pop-rockzenét, különösen annak indie/alter vonalát: a Cocteau Twins (amely maga is készített lemezt Harold Budd-dal), vagy éppen a My Bloody Valentine tremolókar-varázslatai, ambivalensen álomszerű/disszonáns hangképei precízen eleget tettek a fenti, rendkívül lazán megfogalmazott funkcionális és esztétikai kritériumoknak.Mondani sem kell, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek elektronikus zenei forradalma maga is egy újabb keletű ambientzenei hullámot indított el, mely pontosan annyira sokszínű, amilyen gazdag forrásból táplálkozik. A fent említett elődök mellett szokás még előcitálni a hetvenes évek dubmágusait, Lee 'Scratch' Perrytől Prince Far I-ig, a könnyűkezű és hihetetlenül termékeny Ennio Morricone-t, vagy éppen a posztpunk/newwave/korai indusztriális zenei kísérletezőket a Throbbing Gristle/Psyshic Tv/Chris and Cosey/Coil családfától a Cabaret Voltaire-en, New Orderen keresztül a nyolcvanas elejének elektro-italo-producereiig. Az új hangzások úttörői között persze ott találjuk a teljesen bolond KLF duót: a Bill Drummond-Jim Cauty kettőse megannyi más műfaj mellett az ambienthouse nevű hibridműfaj pionírjainak számítanak - többek között az ő munkálkodásuk nyomán vált nyilvánvalóvá, hogy az új kütyük (mint a Tb 303-as bassliner, a "savdoboz") nemcsak őrületes tánczenék, hanem ravaszul összerakott, néha meditatív, vagy éppen pszichedelikus folyamatzenék létrehozására is alkalmasak.Az Orb klasszikus produkciói (tessenek csak meghallgatni például a Huge, Ever Growing Pulsating Brain That Rules from the Centre of the Ultrawold című első, monumentális ep-jüket, vagy a Blue Room legendás negyvenperces verzióját) világos példáját nyújtják annak, hogy viszonylag minimális hatáskeltő eszköz (szirénák, kamuinterjúk, kutyaugatás, hipnotikus dubalapok - hogy csak a legfontosabbakat említsük) segítségével milyen örvénylő, magával ragadó hangfolyamot lehet létrehozni.
Az elektronikus ambient zene eme újabb hullámából mindenképpen meg kell említeni még az efféle munkáit a kilencvenes években Selected Ambient Works cím alatt, folytatásokban publikáló Aphex Twint (alias Richard D. James), a norvég Biosphere-t, vagy éppen a Lifeformst jegyző Future Sound of Londont (az ő virtuálisvalóság-alapú animációs videoklipjeik fontos menüpontját alkották a Music Tv egykori legendás, sok ambientjellegű zenével szolgáló, sőt gyakorlatilag teljes tartalmával az ambient koncepciót szolgáló Chill Out Zone című műsorának).A napjainkban is aktív előadók közül pedig a maga álomszerűségében is világos és megkapó kompozíciókat alkotó Boards Of Canadát emelnénk ki - mindenekelőtt legfrissebb, tavalyi, The Campfire Headphase című lemezüket ajánlanánk figyelmükbe.Mint talán már ennyiből is kiderült, az ambient napjainkban egyszerre jelenti az elődök folyamat- és környezetzenei stílusjegyeinek hangzásának felelevenítését és egyfajta a zenével kapcsolatos, sajátos attitűdöt.  Az ambient korántsem valamiféle - mondjuk a drum'n'basshez hasonló - szigorú műfaji kategória, sokkal inkább a zenéhez fűződő sajátos, intim alkotói-befogadói viszonyt, különleges hozzáállást ír le, inkább metaforikusan, mintsem világos definíciókkal.
 
Cökxpon: ambient itthon
 
Itthon is egyre inkább megtalálja helyét az ambient, persze a ferihegyi repülőtéren továbbra sem Brian Eno muzsikája közben közlik, hogy mennyit késik a londoni járat. Egy jó ideje azonban nemcsak nagyobb elektronikus zenei bulik chillhelységeiben lazíthatni kényelmes babzsákokon és kellemes hangszőnyegeken. A legnagyobb hazai fesztiválon, a Szigeten például 2000 óta működik a Cökxpon Ambient Sátorkert.Ez alatt az egy hét alatt olyanok is felkeresik a helyszínt, akik évközben nem igen találkoznak hasonló muzsikákkal, és még a cipőjüket is leveszik (a sátorkertbe kizárólag cipő nélkül lehet bejutni) néhány órás ejtőzésért, esetleg éjszakai pihenésért. Még úgy is, a zenei háttér egész éjszakára megmarad, sőt a reggeli ébresztést is fellépő művészek vállalják gyorsabb-hangosabb muzsikákkal.Híres külföldi zenészek is megfordultak a szigeti "Cökiben", köztük a német Gabriel Le Mar, vagy az arab nevű németországi, de jamaicai zenékben jártas Al-Haca Soundsystem, említhető még a holland Moos, vagy az orosz Ethnica (nem azonos a psy-szcénából ismert olasz Etnicával) is. De felléptek olyan neves hazai dj-k, mint Palotai, Naga, Chrimson, vagy Chrom - a tőlük megszokottól eltérő zenéket játszva. A reggae- és dubszelektorok közül pedig majd' mindegyik volt a Cökxpon vendége a hét év alatt.A fölsorolásból is kitűnik, hogy Cökxpon Ambienttársaság tágan értelmezi a nevében szereplő műfaj fogalmát: "Mi beleértünk minden kísérleti elektronikus zenét, azt gondoljuk, hogy az ambient, a szó jelentéséből következően egy zenei hangulat vagy környezet, ezért sokféle lehet. Támadnak is minket eleget ezért, de mi egy egymásra reagálni képes humánus alkotói közösséget akarunk létrehozni és fönntartani, ezért nem zárnánk magunkat szigorú stílushatárok közé" - magyarázza Cserepes Milka, a társaság médiafelelőse.A Szigeten kívül egyéb helyeken is megmutatta magát a Cökxpon, fesztiváljaikat több alkalommal befogadta a Trafó, a Fonó, a Bárka Színház, az Erzsébet téri Gödör, a Millenáris/Jövő Háza és az Almássy Téri Szabadidőközpont.
"Az első szigeti megjelenésünk óta látjuk, hogy egy Cökxpon-féle szórakozóhelyre a hétköznapokban szükség volna. Most a Boráros tér környékén a Soroksári út és a Lilliom utca sarkán találtunk egy helyet, ahol június nyolcadikán és kilencedikén tartjuk kétnapos ottalvós nyitóbulinkat" - meséli Cserepes.Az ott alvás mellett a "mezitlábaskodás" is a szigeti Cökxpon-hangulatot idézi. Bár kávézóban még nem kell ledobni a csukákat. Itt reggeltől, az esti órákig kellemes zene alatt finom különleges receptekből készült italokat kortyolhatja és az éppen aktuális kiállítás darabjait nézegetheti a betérő (a képzőművészet azért sem áll távol az Ambienttársaságtól, mert nevük is Gulácsy Lajos festőművész mesebeli cukrászda-panziójára a  Na'Conxypan-ra utal).A pincében lévő koncert terem viszont már szigorúan "zoknis-mezítlábas", hiszen a helyiség szőnyeggel borított jobbra-balra kis asztalok tövében üldögélhet, heverészhet, lazulhat a látogató. Itt a koncertek és dj szettek mellett, színházi előadásokat és filmeket is megnézhetni majd. Napközben pedig, különféle művészeti workshopok helyszíne lesz.Egyáltalán az egész Café Theater tekinthető egy kulturális központnak is, melynek helységeiben a különböző művészet ágak képviselői találkozhatnak, beszélgethetnek, inspirálhatják egymást. Mindemellett egy stúdiója is lesz a helynek, ahol az előadásokhoz készülő, vagy már korábban dokumentált anyagok és egyéb audio felvételek elkészítésére van mód.A kétnapos nyitó buli is (június 8-9.) a fenti koncepcióba illeszkedik és a Cökxpon és a a szigeti Sátorkertből vagy fesztiválokról már ismerős előadók képezik a "zenei aurát". Ott lesz többek között a Caracas Underpop, a Tigrics, a Sonar, Kalumet, Nafta és Suefo, valamint Chrimson és Chrom, de látványosnak ígérkezik Amira és a Banat Umm al-Ard orientális tánccsoportok bemutatója is. -minek-, Peter Poppara