Cökxpon Ambient Fesztivál - Trafó

1999. október 1-2.
 
Az ambient jelzovel megcímkézett zenék eddig nem sok vihart kavartak itthon. Ezért volt felüdíto már csak a tudat is, hogy itt készül valami, nem mintha bármelyik stílus, vagy stílusnak kikiáltott valami is önértékkel bírna számomra. A kétnapos rendezvény ígért ismert és kevéssé ismert eloadókat, tehát volt esély meglepetésekre is.
 
A fesztivál szervezoi felhívták az érdeklodok figyelmét a plakáton, hogy belépés: csakis cipo nélkül (mint otthon). Már ez magában sejtette, hogy valami lágy, meghitt ruganyos járást biztosító környezet (ambient) kialakításán munkálkodnak. A valóság azonban túltett minden várakozásomon, már ami a hangulatteremtést illeti.
 
A Trafó nagytermét kibélelték fekete drapériával, ami így egy sátrat alkotott, a mennyezetrol pedig fehér leplek omlottak a föld felé, néha egészen elérheto közelségig. A terem közepén, ahol a leomló drapéria tölcsérszeru formát adott kapott helyet DJ- és kevero-pult (mintha a föntrol öntenék a zenét). A lemezeket az I&I Records-os DJ Mangó és DJ Naga buvölte a közönség nagy megelégedésére. A földre filcszonyeget fektettek, és tömött zsákokból kis szigeteket képeztek, mely szigetek közepén, tálcán elhelyezett mécsesek és füstölok égtek. Az est házigazdái (kedves lányok és fiúk) folyamatosan cserélgették a leégett mécsesek és füstöloket, megorzendo a sejtelmes hangulatot. A mécseseken túl egyéb megvilágítás a terem nem kapott, s így a tér egyfajta ópiumbarlang, budoár hangulatot kapott a tér, ahol az emberek a zsákokra heveredve élvezték egymás társaságát és a zenét.
 
A közönség csak lassan szállingózott, s lehet, hogy a DJ-k, akik egyébként szépen megalapozták a hangulatot, emiatt húzták egy kicsit soká. Teltház az idohúzás ellenére sem lett. Talán szuken össze jött 100 ember, ami ideálisnak is tunhetne, mert így kényelmesen mindenki maga alá gyurhetett egy-két zsákot, és tökéletes kényelembe helyezkedhetett. Egy szó mint száz, minden adott volt egy kis nagyon finom zenehallgatásra.
 
Az elso fellépo Szemzo Tibor volt, aki ezen az estén a 'Snapshot from the Island' címu lemezét mutatta be egyszemélyben. Az alapok felvételrol jöttek, a fuvola és annak effektezett hangjai viszont éloben voltak hallhatók. Azt hiszem Szemzo telitalálat volt, hiszen, (annak ellenére, hogy zenéje mufajok felett áll és meglehetosen öntörvényuen halad a maga útján) különösen filmzenéi megvalósítják azt, amit sok úgynevezett ambient-es eloadó nem képes, aurát, atmoszférát, feszültséget teremtenek és oldanak.
 
Szemzot, rövid DJ-eskedés után a Zum követte. A formáció, mely három fiúból és egy lányból állt, megkapó ritmusokkal, basszusremegéssel és fuvolával teremtett kicsit etnós, kicsit jazz-rockos hangulatot. A csapat erossége a kéttagú ritmusszekció, amely a fellépés során használt ceglédi kannát és tamtamot is. Foként nekik köszönhetoen a számaik többsége könnyen befogadhatóak és dúdolhatóak voltak, azonban úgy éreztem, hogy az eloadás végére elfáradt az anyag. A túlnyomó részt azonos logikára és ötletre épülo (sodró ritmusok és basszusfutamok feldíszve egyébként érdekes és eredetinek ható hangokkal), de soha sem sekélyes számok nem hoztak már számomra túl sok izgalmat. Egyetlen olyan rész volt, ahol kifejezetten esetlennek éreztem a produkciót, amikor is, ha jól hallottam, franciául énekeltek. Ez, egyrészt nekem menthetetlenül Stereolab-ot jutatja eszembe, másrészt hangulatra nagyon polbeat-es, mozgalmi volt. Ezen túl, az ének furcsán hatott az addig instrumentális produkcióban. Összességében úgy éreztem, hogy a Zum egy nagyon ígéretes vállalkozás, és egy-két év alatt valóban kinohetik magukat. Hajrá!
 
Újabb DJ produkció következett, majd a legalább 8 tagú Silicon Carne lépett a színpadra. A színpad eloterében egy komplett elektromos dobfelszerelés, hátul pedig majd mindenki széken, dobokkal az ölében. A zenekart ezen túl egy szintetizátor, egy gitár és egy extravagáns vokálos lány erosítette. Nagyon szimpatikus csapat. Igazi civil figurák, mintha egy baráti focicsapatnak a sideproject-jérol lenne szó. Ennek a hülyeségnek természetesen semmi köze a zenéjükhöz, ami hosszan nyúló, a Zum-hoz hasonló csak annál eroteljesebb, rituálisabb dobalapokra, fergeteges és szürreálisnak ható szintetizátor hangokra, és rap-szeru énekre épült. A nyelv, amin énekeltek beazonosíthatatlan volt. (Késobb megtudtam, hogy a zenekar magyar). Eloadásuk egyszerre volt komoly és ironikus, pszichadelikus és eksztatikus örömzene, mintha egy kortárs és eklektikus repertoárral rendelkezo, kissé ittas cigány- és avantrockbanda ötvözetét hallottunk volna. Egyszeruen nem tudtam, hogy komolyan kell oket venni. Minden esetre én élveztem, amit csináltak.
 
Az este már annyira a hajnal felé közeledett, hogy az utolsó színpadi produkcióját, már nem volt erom megvárni.
 
A fesztivál, túlnyomó részt DJ-ket felvonultató, második napjára, sajnos nem tudtam elmenni, így a errol nincs módomban beszámolni. Annyit azonban meg szeretnék jegyezni, hogy az ambient-es elnevezés kicsit félrevezeto volt (vagy nem a zenére kellett vonatkoztatni?), hiszen jóformán nem hallhattunk olyan eloadást, amelyik valóban ütemeket és dobot kerülo hangzásból építkezett volna. Ennek ellenére dicséret illeti a Zum Kulturális Alapítványt és segítoiket, a fesztivál létrehozásáért tett lelkes és odaadó munkájáért.
 
Értesüléseim szerint a fesztiválnak a második nap sem sikerült több hallgatót vonzania, és jelentos ráfizetéssel végzodött a vállalkozás. Sajnálom, és sajnálhatják azok is, akik nem voltak ott. Reméljük, nem adják, nem adjuk fel.
 
András, 1999. október 3., Ultrahang Alapítvány