ORGIAMBIENT - Útibeszámoló Meseországból

2001. április 13. 13: 09

Mi ez a marhaság, hogy a cipot a bejáratnál le kell vetni? Meg mi ez, hogy nagy párnák, zegzugosított helység, mécsesek, gyertyák, és mindez az ambient kultúra terjesztésének céljából? Meg úgy egyáltalán, mi ez a nagyon furcsa név és nép, aki ide vetodött a nem olcsó beugró ellenére? Meseországot ígérni, furcsa figurákat, illatokat, fényeket, dallamokat, egzotikus teákat...Szörnyek és tündérek kavalkádját is ígérte az elozetes, és mindezt csak mellékesen, a szórólap egyik sarkában eldugva.

Bármit is ígért az elozetes, a szórólap, a Zumfilm honlapja , csak az tudja, mirol szól ez az egész, aki megélte. Mondhatnám úgy is, hogy minden szó felesleges lenne, mert ezt át kell élni, de mivel nekem errol írnom kell, hát megpróbálom szavakba önteni azt az intenzív audio-multi-vizuál-élményt, amirol vagy lemaradtatok, és most azért olvastok róla, vagy nem, és akkor azért ajánlom figyelmetekbe.
Cipot le, jöjjön be. Már egészen kitavaszodott, egyáltalán nem zavaró, hogy kint kell leadni a cipot. Egyórás huzavona, mert a nevünk nincs a listán, futkosok a szervezok után, végre megvan egyikük, végre el van rendezve. Nemhiába került ennyibe a jegy: ennyiért valóban biztonságban érezhetted magad, minden szempontból. A lány, az egyik szervezo, mivel o nem tud semmirol, mármint a nevünkrol a sajtólistán, végigmér, kikérdez, (a legnagyobb jóindulattal), megnéz magának, rendesen, mert (gondolom) tudja, hogy ha valaki errol akar írni, annak meg kell(ene) engedni.
Késobb, az est folyamán, a színpadon is újra láthattam Pannit, és mivel zenéjével teljesen elbuvölt, kétszeresen hálával tartozom neki.
A félórás rohangálás után pedig végre elindulhattunk. Utazást, jobban mondva: sok pici utazást ígértek a szervezok, és mitadisten megkaptuk. Az elso zegzug kint van, szabadég alatt. Festett anyagok, vetítok, valami nagyon furcsa rajzfilmek, és a zene is teljesen más hangulatot áraszt. Gyanítom, milyen érzés lenne nyáron ebben a zegzugban üldögélni... Középen egy hinta. (Mikor is láttam utoljára hintát egy bulin ?!) A hintán néha ilyen angyalkák röpködnek, szerteszét, és a zene, a vetített képek, máris megszédítenek: úristen, ha itt ilyen, mi lesz a következo teremben?
Belépünk a Csigateaházba. A Fonó teljesen átvedlette magát: faltól falig padlószonyeg, mécsesek, gyertyák, nagyon halovány, otthonias fények. Emberek a földön, teáznak, cigarettáznak. Füstölok, illatok. Hamutálak, cigaretta. Hirtelen még erosebben beleszédülök: ezt a helyet keresem már mióta. Hazaérkezos érzés tölt el. És láthatóan másokat is, de erre még visszatérek. Szól a reggae, dubosítva, vagy simán, rákeverve, vagy önmagában, elárasztja a termet. Már többen is táncolnak. Izegnek, mozognak. Csemegézhetsz a CD-boltban, leheveredhetsz a párnákra, mehet a duma is.
Átmegyünk a pajtába. Teljesen pofára esek, csak úgy kell magam összecsipkedjem, darabonként. Az eloadásokkal és táncházbulikkal megismert terem ezúttal egyik teljesen más arcát mutatta meg nekünk. (Nem gyozöm eleget dicsérni ezt a helyet, mármint a Fonót...) A Dj-pult szinte a terem közepén van, elérheto, emberi távolságban. Csak azért van mégis magasabban a Dj, mert te a földön ülsz, o pedig valami kisszéken, vagy mert éppen annyira szereti ezt a fajta zenét, ezt a bulit, ezt a (mese)világot. Éppen ezzel az emberi arculatával üt el ez a rendezvény a többitol. Bár hangos a zene, könnyen tudsz beszélgetni társaiddal. Bár sokan vagyunk, nincs tömegnyomor, elférünk, mert mind ugyanazért jöttünk ide. (Olyan, hogy valaki esetleg beléd kössön, eszedbe sem jut...) Bár mind a táncszínház, mind az improvizatív dobkoncert teljesen megüti a kortárs jelzot és mércét, csak a bizalmadat kell megelolegezd a fellépo muvészeknek, és valóban magukkal ragadnak, valahová áthelyeznek. És ha már ott vagy, csak körbe kell nézned Meseországban, a magad gyönyöruségére és élvezetére. Manók, tündérek, mostohák és édesek, ritkán lehet látni ennyi féle embert egy célból összegyulni. Valóban egy kultúrába nyerhettünk betekintést, ahogy ígérték. Mondhatni ezen az estén veszítettem el e kultúra tekintetében a szüzességemet, végérvényesen. (Nem tudom, hogy most örülnöm kell, hogy ez a fesztivál ilyen ritka, vagy szomorkodnom...)
A terem közepén, vagy mondhatnám egyértelmuen a középpontjában, ott függ Indra hálójának egy miniaturváltozata. Kis tükrök szövedéke, egymásba kapcsolódva. Mindenik tükörben ott tükrözodik az összes többi, egyenként és külön-külön is, mintegy így szimbolizálva az egészt és a részeket, külön-külön, és egyszerre. Jöttek-mentek az emberek, ki-ki befeküdt alája. Megnézni magát, szembenézni magával, meg még ki tudja miért. Íme, ez volt az egyik kis világ, a Meseországon belül. Sikerült a csillagos eget is becsempészni a terembe...(A hagyományos diszkóban ezt a szerepet az a kistükrökkel kirakott gömb tölti be, teljesen más funkcióval, persze.)
Máris jött a másik világ, váratlanul, egy égo neoncsovel a kezében. Egy tündér, egy no, akirol nem tudni, jó-e vagy sem, de olyan táncot lejt, hogy mindenki felül mámorából. Aztán jön egy manó, egy férfi, még furcsább mozdulatokkal. Elbeszélgetnek egymással, egy másik nyelven, ami csak az övék, egymásnak adogatva a fényforrást, de mivel mindezt néhány méterre (centire) teszik tolünk, (a közönségtol), ha hallgatózol, meghallod, mirol csevegnek. És hogy helyesbítsek, nincs is itt olyan, hogy közönség. Mert akár én is felállhattam volna, szót váltani velük, akár a tánc nyelvén is, ha felérnék hozzájuk. (De mint minden nyelv, ez is csak ismereteket és gyakorlatot igényelne...)
Aztán belibeg Amira, a hastáncosno. Úgy mozog, hogy csak úgy küzdök a hormonjaimmal. Ne ilyen dáridós cici-hastáncra gondoljatok, ez a No tudja, mirol szól a has tánca. Sok apró világ, mesés alakok, és mindez az egységes környezet jegyében, ahol a fellépok, a muvészek, a zene és a közönség együtt, közösen teremtik meg a hangulatot. Csak azért nem volt tánc a nagyteremben (mert erre a zenére is lehet ám táncolni, sot, még csak erre lehetne igazán...) mert a jelenlévoknek így jött. Várom a következo ambient-bulit, ahol pl. ebben a mesében utazva is felállunk majd táncolni...
És a DJ-k? Mit is mondhatnék...Eleve, az ambient muzsika jellegébol fakadóan minden Dj-nek egy másik arcát fedezhettük fel. Mert most inkább a hangok, az effektek, az egyszerubb dallamok és ritmusok dominálták a teret. Az EstFM jól ismert Varázsszonyegével érkezett Dj Kaszi nyitott és zárt, o üdvözölt érkezéskor, és o búcsúztatott távozáskor. Érkezés és távozás között pedig hangorgiáztunk, mondhatnám, hogy értheto legyen. Palotai Zsolt valóban Palotai Zsoltként volt jelen, és nem mint Dj Palotai, bár most is a lemezekkel volt elfoglalva. Hogy mi ült ki az arcára, míg játszadozott, azt sem elmondani, sem képre venni nem lehet, és nem is szabad. El-elmerengett valahol Meseországban, egy-egy cigaretta között, olyan emberi közelségben, ahonnan látható volt: valóban o is nagyon szereti ezt a zenét, ezt a világot, és amit ezen az estén velünk megosztott, az valóban nagyon személyes. (Ha jól emlékszem az o szettjében csendült fel Süsü is, mint a special guest.)
AMB is megtette jelenését, jellegzetes fejformájával, kedvenc zenéivel. A pajta musorával párhuzamosan a teaház mellett folyamatosan nyomták a ritmusosabb muzsikát, ezen az éjszakán ott volt az igazi táncparkett.
Reggel felé néztem szét igazán, hogy kik is fekszenek-könyökölnek-teázgatnak körülöttem. Furcsa, különös népség, akiket ugyanaz a furcsa, különös közös élmény kötött össze egy éjszakára: hazaérkeztünk egy kicsit, ismeretlen régi ismerosökhöz, lelki rokonainkhoz, szót váltani stb. A Zumfilm szervezoi otthont teremtettek nekünk, egy éjszakára, örökre. Csak dicsérni lehet a munkájukat, hogy egyáltalán megosztották velünk a világukat, mert ez már az elso pillanattól kezdve nyivánvaló volt, hogy a maguk gyönyöruségére teremtették meg ezt a világot, minket csak beengedtek, jobban mondva meghívtak. És ha valóban az ambient-kultúra megismertetése volt a cél, feladatukat a leheto legjobban teljesítették. Akiben a Music for Airports annak idején valami megérkezés-érzést váltott ki, annak ajánlom ezt a világot. Aki pedig csak keresgél, mondjuk, önmagát, annak még inkább. Mindenkinek, de elsosorban dohányosoknak.
Egy (hang)kikötorol meséltem, ahol sokféle hajó lehorgonyozhat, szinte ingyen. Egyetlen éjszakára hagyd magadon azt az álomfátylat, amihez nap mint nap hutlen kell lenned, a józanságnak nevezett délibáb érdekében, mert amit itt kaptunk, az csak ahhoz a Kolumbusz-érzéshez hasonlítható, mint amikor eloször láttál Holdkeltét, gyerekkorodban. Brian Eno repülotere, Kolumbusz kikötoi, mindenféle furcsa, különös népséggel. Ha láttál már gyermeket rácsodálkozni a világra, és hiányzik az érzés, kérdezz rá az ambientre, bátran, mert nem fogsz csalódni.
Ambient fesztivál, Fonó Budai Zeneház, 2001, április 6.

szötske